A levél olvasható átirata


Thuróczy Testvérek
Cserépkályha készítök

Szirák, Nógrád megye

Sürgönycím: Thuróczy, Szirák

Szirák, 1909 Január 22-én
(Nógrád m.) 

Nagyságos Józsa László úrnak
Nyírbakta 

Folyó hó 15-én, vagy inkább múlt évi December 10-én keltezett becses leveleire küldjük, hogy annyival több db.-ot egy-egy kályhához nem csinálunk, hogy 3-4 sorral megtoldhassuk, legfeljebb 2 sorral lehetne magasabb, de azt is elöbb el kell készíteni, és csak a legnagyobb szükség idején égetünk télen, amit téli idöben csinálunk, azt szárazon elrakjuk, és csak tavaszi idö beálltával égetjük, Ezért már az idei, illetve a mostani fütési idényre meg nem toldhatjuk, csak a nyár folyamán.

Sajnáljuk, hogy nem a Nyíregyházi kályhással csináltatta Kegyelmes Báró úr a kályhát, mert közelebb van, könnyebben segíthetett volna rajta, ha meg nem felel, mert bár a kályha sokba került, nincs annyi haszon mellette, mintha itt helyben, vagy valamely közeli községben kell felállítani, már csak a két napi utazás miatt sem, és mi még fél koczkával keskenyebbre terveztük a kályhát, de Kegyelmes báró úr azt írta, hogy jó nagy legyen, hogy szükség esetén rözsével is füthetö is legyen, mert kívül fütöre volt rendelve, ennél nagyobb kályhát nem is csináltunk eddig.

Alázatos szolgái
Thuróczy testvérek

[ Vissza ]

Harmath Mihály
keramikus, formatervező
2045 Törökbálint Október 6. u. 1.
harmart@freemail.hu
Mobil:
06-20/913-2443